#6 - Villamosszékben elkövetett munkahelyi stressz

2019. július 08. - V4090K

A minap egyik barátommal szóba jött a munkahelyi stressz. Bevallom aznap, amikor előjött a téma, se az időpont nem volt alkalmas részemről, ilyen nagy röptű beszélgetésre, akkor ott a nagy dupla hamburger mámorban reagálásra esélyt nem láttam, volt fontosabb dolgom is: túlélni. Mindenesetre elültette a gondolatot a fejemben. Sokszor volt már ez téma. Ő váltott, ott hagyta a járművezetés hivatásos formáját. Más szakmát választott és azt állítja, hogy jobb, mert nem veszi körbe az a stressz, mint az előtt.

Röviden a stresszt két dolog válthatja ki szaklapok szerint:

  • „Egyrészt a szervezetre ható külső körülményeket (pl. magas hőmérséklet, erős ütés), másrészt az ezen körülmények hatására lezajló belső változásokat jelentheti.”
  • Illetve „amikor egy személy a környezetből érkező megterhelést, kényszert vagy lehetőséget úgy ítéli meg, mint olyat, ami meghaladja erőforrásait”.

 hud_2603.jpg

 (Fotó: 427h)

Az első évem maga a pokol volt néha. Nyáron kezdtem el vezetni, azt már az elején sejtettük, hogy meleg van a fülkébe, de 46°C fok?! Azt hittem ott pusztulok meg. Első napomon egyszerűen úgy éreztem, hogy ez sok lesz. Aztán úgy voltam vele, hogy végig csináltam egy tanfolyamot, megtanultam mindent, amit lehetett, teljesítettem a vizsgákat, a kötelező elvárásokat, akkor ne hogy már itt adjam fel! Tapasztalatlan voltam az utasszállításban, a közlekedésben életem első jogosítványával voltam kinn, és üresen 60 tonnát nyomtam. Mindig azt sulykolták belém, hogy óriási felelősség van a nyakamban.

„Amint megmozdítod a kocsit fél lábbal a sírban, másikkal pedig a börtönben vagy!”

Ha eddig nem stresszeltem csak eszembe jutott ez a mondat és máris elkezdtem, amit tilos: kapkodni. Ha az ember kapkod, az agyában egy dolog tölt ki mindent, hogy menni-menni, haladni, tartani a menetidőt, teljesíteni maximumot. Oda fogod csukni az embereket vagy akár rosszabb. Még az egyik váltó állását is majdnem benéztem az első napomon emiatt. Haza értem, nem kell mondanom, arccal az ágyba és alvás délután egykor. Még az óvodába is azzal borzoltam a kedélyeket, hogy nem alszok alvásidőben. Aztán teltek múltak az évek és szépen lassan rutint szereztem és szerzek mai napig is.

De akkor egy kicsit térjünk át arra, hogy mi is az a munkahelyi stressz, és hogy van jelen ez nálunk. Egyértelműen ezt a stressz fajtát a munkában betöltött pozíció és annak hozadéka váltja ki az emberből. Nos, nézzünk egy-két dolgot:

  • Minőség
  • Felelősség
  • Munkahelyi konfliktus
  • Túlterheltség

hud_2619.jpg

 (Fotó: 427h)

Ezek mind jelen vannak a munkánkban. A minőségben ott van a vezetési stílus, az utasok komfortérzetén hogy javítunk/rontunk ezzel. A menetrend betartása. A szabályoknak mennyire teszel eleget és még sorolhatnám, ezek csak a minőségbéli dolgok. Mivel én egy iszonyat maximalista ember vagyok, ennek a legyőzése és helyén kezelése okozta a legtöbb gondot.

A felelősség kérdésével kapcsolatban már az előszűrőn azt mondtam a felvételi beszélgetés során, hogy ha én biztonságban vagyok elől, akkor mögöttem az utasaim is. Nem fogok bele menni olyan szituációkba, amikkel bárkinek a testiépségét veszélyeztetném. Miért választottam volna a hivatásos járművezetői munkakört, ha másképp tennék? Felelőtlen lennék akkor. Nincs olyan érv, ami miatt a biztonságot háttérbe helyezném, csak azért, hogy 0 másodperc késéssel érkezzek valahova például.

Munkahelyi konfliktus lesz, volt és van. Ha tetszik, ha nem, ez mindig is lesz. Nálunk meg halmozottan igaz ez. Erről majd fogok részletesebben is írni a későbbiekben. Viszont ezt meg kell tanulni úgy kezelni, hogy ne rokkanj bele.

A túlterheltséget tekintve meg, megtaláltam azt az aranyközép utat, ahol én jól érzem magam. Annyit dolgozok, amennyit kell. A kötelező szabályokat figyelembe véve (mert talán az a legrosszabb), veszem fel a szolgálatot minden nap. Nem számolok azzal, hogy na, majd ma kummantok és itt kipihenem a fáradalmaimat. Munkanapok számát tekintve átlagos mennyiséget dolgozok, pluszt meg csak akkor vállalok, ha úgy jön ki a lépés a részemről. Most kell élni nem igaz?

hud_3589.jpg

 (Fotó: 427h)

Egy pár éve itt dolgozok már. Nem vagyok vénróka, de szerintem pont ezért jó, hogy most írom ezt a blogot, mert nem felejtettem még el, hogyan kezdtem. Megvannak azok az érzések/élmények, amik akkor értek. Azt is el tudom mondani, hogyan éltem át azokat, milyen döntéseket hoztam illetve mi lett azoknak az eredménye. Amióta itt vagyok a rutin szerzéssel – és ebben igazat adok barátomnak - hogy a rutin sokat segít a stressz kezelésén. Rájön az ember a szakma titkaira, a vonal és villamos típusaink sajátosságaira és ezeket igyekszik az előnyére fordítani. A munkád minőségéről garantáltan sok visszajelzést fogsz kapni, az meg csak rajtad múlik, hogyan kezeled ezeket a konfliktus helyzeteket majd. Átgondolod-e ezeket vagy sem, ez mindig egyéni döntés. Én megszoktam vizsgálni ezeket, hogy vajon tényleg így van?

A válaszom arra, hogy stresszelek-e kicsit diplomatikusan azt mondom, hogy néha. Miért pont néha? Mert igen is vannak olyan helyzetek, amik újak és másfélék, mint eddig. Ismeretlen, nem vagyok benne biztos, hogy abban a helyzetben meg tudok-e felelni az elvárásoknak (leginkább a sajátomnak). De a stressz nekem egy negatív, romboló tényező. Ezért viszont azt mondanám, hogy két féle stressz lehet. Az egyik úgy mond egészséges, ami csak akkor jön elő, ha valami új és más helyzet áll elő. Aztán ott van a romboló és mindent legyőző, ami naponta fojtja az embert, azokkal az érzésekkel, hogy te ezt nem tudod megcsinálni, ehhez kevés vagy. Amikor elkezd önállóan vezetni itt valaki, akkor szerintem a romboló jelenik meg elsődlegesen. Nagy felelősség, kevés tapasztalat, rengeteg új dolog. Telnek az évek és rutint szerzel. Elkezded magadat fejleszteni és a romboló stressz átalakul azzá, ami már nincs is. Akkor már nem beszélünk állandó munkahelyi stresszről. Ez a folyamat viszont, minden munkahelyen megvan szerintem. Csak másképp jön elő.

Ha tetszett a bejegyzés és kíváncsi vagy mi lesz még az oldalon, látogass el a facebook oldalunkra, ahol minden történésről beszámolok majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://varosikukac.blog.hu/api/trackback/id/tr8914911042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

]{udarauszkasz 2019.07.09. 12:25:43

A fel labbal a sirban, masikkal a sitten a kamionosokra is igaz, en is hallottam, mikor letettem a jogsit.
Maig allja a helyet.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2019.07.09. 12:47:27

Én is szívesen lennék villamosvezető. Kormányozni nem kell, elég csak a fogantyút előre-hátra tologatni, és néha kinyitni az ajtókat.

Már persze ha rajtam kívül senki más nem lenne az utcán. De van. Elnézem néha a Nagy Lajoson, ahogy az ötven méterenként a síneket keresztező kis utcákra fordulnak be az autósok, mint a fehér egér, csak menne az előző autó után, meg csak annak örülnek, hogy van egy lyuk a forgalomban, ahol ők most gyorsan átslisszolhatnak. Be a villamos alá, mert azt sajnos kifelejtették a számításból, hogy azon a sínen ott villamosok is járnak olykor. Tehetnek ki az utak fölé akármekkora vörösen villogó figyelmeztetéseket, ha az út mellett ott van a villamossín, és olyan csábítóan közel van hozzá az út, ez egyszerre két gondolkodnivaló a sofőröknek, pedig nekik néha még egy is túl sok.

Szóval elgondolkoztam már azon egypárszor, hogy a repülőgépek pilótáit isteníti a köznép, merthogy mekkora tudás és koncentráció, a Nagy Lajoson elhúzó villamos vezetőjének pedig úgy kell hidegvérrel negyvennel mennie, hogy szó szerint bármelyik pillanatban elé léphet egy mobilkábulatban ténfergő gyalogos vagy egy fürge autós kamikáze, és akkor neki úgy kell megfékeznie a sok tonnát, hogy lehetőleg az elbambuló utas se szegje a nyakát, és az elé vetődő vesztes se kapjon egy karcolást. Mert ha mégis, akkor órákig áll a forgalom a helyszínelés miatt, az utas (érthető módon) dühös, a főnök meg, gondolom, szintén nem hívja meg magához vacsorára. Ennek megelőzésére az egyetlen eszköz a csengő, amit nem szabad állandóan nyomni, hanem precíz pedagógiai érzékkel csakis a szükséges pillanatban, előre látva az egyébként oly békés sínek mellett settenkedő ezrek gondolatait.

Ehhez képest egy tigrisidomár vagy egy robbantási szakértő munkája jó kis nyugdíjas állás.