Városi kukac

#11 – Azt mondta, hogy műszaki hibás, mégis elment!

2019. augusztus 21. - V4090K

Tévhit, ha egy villamos műszaki ok miatt lepakolja utasait, akkor az nem is fog tovább menni. A hibákat 4 kategóriába soroljuk. Rendellenesség, meghibásodás, üzemképtelenség, mozgásképtelenség. Ezt a négy kategóriát szándékosan súlyossági sorrendben írtam fel, mindjárt ki is fejtem valójában, hogy van ez

99.jpg

 (Fotó: 427h)

Előfordul, hogy a villamosaink meghibásodnak. Minden típusnak megvannak a maga ellenségei. Természetesen már jön a válasz, hogy a BKV-nak 5 ellensége van a 4 évszak és az utasok. Nem járunk messze egyébként. Ajtó hibát azzal, hogy valaki visszafeszíti, könnyen el lehet érni. A végálláskapcsoló elmozdul, a közre zárás elleni védelem valamiért akadályt észlel, akár mechanikus károsodása is lehet az ajtónak stb. Az illető elérte a villamost, de mégse, mert annak, ha az ajtója zárt állapotba nem helyezhető, akkor bizony utasszállításból is ki kell állnia. Szóval ezzel a módszerrel ki lehet szúrni a többi utazóval is.

Na, de mi is ez a 4 kategória, hogy is néz ez ki?

Rendellenesség a legegyszerűbb. Ez nem érinti az utasokat egy adott szituációban. Például nappal meghibásodik az utastéri világítás, vagy tiszta időben elromlik az ablaktörlő. Semmi gond, a kocsi forgalomban maradhat.

Meghibásodásnál már megjelennek bizonyos korlátozások. Például egy Classic Tátrán az ajtózárás még a régi klasszikus módon működik. A játművezető működteti az indításjelzőt egy gombbal, majd egy másikkal kiadja az ajtó motorjainak a parancsot a zárásra. Meghibásodás kategóriába sorolható, ha az indításjelző nyomógomb elromlik, de működő hangerősítővel, amivel tudunk szólni, hogy „hahó zárom az ajtót”, akkor végállomásig elmehetünk, de onnan már nem megyünk tovább. A villamos szerelőre vár.

Üzemképtelenség, az utasok számára az egyik legbosszantóbb kategória. A fent említett ajtós példánál maradva, ha egy ajtónk tönkremegy és nem tudunk vele mit kezdeni, nyitott állapotban marad, vagy ránézésre azt mondanánk, hogy zárva, de nem úgy érzékeli a villamos, akkor bizony ez a villamos le fog pakolni és üresen elbattyog a vonalról. Ebbe a kategóriába sorolunk minden olyan hibát, ahol a közlekedés biztonságos fenntartása már nem lehetséges. Fék hiba, ajtó hiba stb. Ezzel a kategóriával még el tudunk menni a vonalról és forgalmi akadályt elvileg nem képzünk vagy maximum kis százalékban csak.

A mozgásképtelenség lesz az a kategória, amikor bizony a forgalom is állni fog. Nem tud megmozdulni a kocsi vagy a megmozdulásából kár keletkezne. Ilyen például egy szedőtörés, elterelődés, siklás. Szedőtörést már szerintem sokan láttak, ilyenkor a szedő ripityára törik, vagy csak eldeformálódik, de legjobb esetben csak elborul, de a legrosszabb eset, amikor rommá tört és még le is pókhálóztuk a felsővezetéket.

torott_szedo.jpg

 (Fotó: HVG)

Az a jó, ha nincs zavar egy vonalon és minden papírforma szerint zajlik. Pipa, pipát követ és akár mennyire is furcsa, én ettől nem vagyok pipa. Aláírom nagyon zavaró, ha műszaki hibás villamoson utazik valaki és le kell szállnia a hiba jellegéből adódóan. Szerencsés helyzet viszont, ha a vonalon egy kocsiszín helyezkedik el, ami az adott forgalomba bele is ad, mert akkor lehet, hogy elintézhető a csere egy sima erről a kocsiról le, másikra fel. Legjobb esetben is, ez egy 3-5 perces késést jelent, de nem kell várni a következő kocsira, ami valószínűséggel tömve lesz. Járművezetői oldalról viszont zavaró tud lenni egy műszaki hiba. Főleg, ha egy olyan hibáról van szó, aminek nincs egyértelmű jele csak éppen, hogy van valami, furán viselkedik a kocsi és nem tudod kiszűrni, hogy valójában mi is a baj.

Amikor egy friss jogsis null kilométeres járművezetőnek meg lesz az első igazi műszaki hibája, akkor azért le tud izzadni az ember rendesen. Nekem az első valóban komoly műszaki hibám egy jó pár hónapra paranoiát is okozott. Tél volt, hó esett, és már mentek az ünnepek, késő este volt a kocsim tök jó volt, de egy furcsa cincogó - nyikorgó – csikorgó hang csapta meg a fülemet, ami eddig nem volt. Eléggé sűrű volt, akkor annál a villamos típusnál az úgy nevezett abroncs lazulás. Igen a villamosainknak is van abroncsa, ezért az „elnézést a késésért, de kilyukadt a villamos kereke” megállja a helyét, ne nézzük hülyének a másikat, ő tud valamit, amit mi nem. Szóval megálltam a megállóban, végig néztem a kereket nem láttam semmit, de amikor tovább indultam az ívbe ahogy fordultunk már egy erőteljes fémes karcos hang lett a kicsi nyikorgásból. Amint lehetett meg is álltam és a kocsit mozgásképtelennek nyilvánítottam, ha lehet így fogalmazni. Szokásos procedúrát megtettem, jelentettem a futárnak és műszaki mentést kértem, utasokkal közöltem, hogy sajnos ennyi volt.

kicsi_kocsis_tatra.jpg

 (Fotó: Barta Krisztián)

A szerelő kiérkezett egy kis mozgás után ő is hallotta, hogy itt gond lesz szóval mondta, hogy próbáljuk meg bevinni kocsiszínbe 5 km/órával. Út közben megjött a nagy segély is, akik mindent meg is oldanak nálunk. Ők is mondták, hogy akkor 5 a végsebességünk, de sajnos az egyik kerékpár megállt. Úgy, hogy az első igazi nagy műszaki hibámból egyből daruzás lett, ami annyit jelent, hogy megemelik a villamost és a hibás forgóváz alá egy kicsi kocsit helyeznek és ezzel nagyon – nagyon lassan haza viszik a villamost. A hiba pontos okát nem tudom mai napig, de az illetékesek azt mondták, hogy valami a hajtásházban állt meg.

Fiatal járművezetőként ez egy stressz forrás. Igen stressz! Első hibád, amit próbálsz gyorsan megtalálni és elhárítani. Közben értesíted az irányítódat, hogy mi a helyzet, tájékoztatod az utasokat és mind emellett higgadtan, kapkodás nélkül keresed a hibát és igyekszel elhárítani (Ugye? Kapkodás nélkül és még véletlenül se zárod ki magad a fülkéből, keresztbe lezárva ezzel egy egész vágánykörzetet). Erre átlagosan van 3 percünk.

Egy szó, mint száz. Ne kapkodjon senki, ha ilyen van, mert az csak rosszat szül. Tisztelt utasaink, ezért van, hogy műszaki ok miatt le kell szállniuk és ennek ellenére a villamos mégis tovább megy. Türelmüket kérjük és ne zavarják a futkározó járművezetőt, mert azon vagyunk, hogy menjünk tovább. Ha meg nem tudjuk elhárítani a hibát és üzemképtelenség jeleit tapasztaljuk, úgyis szólunk, ha le kell szállni. A legfontosabb viszont, hogy figyelmeztessék egymást is, mert aki mind a két fülét bedugta például lehet semmit nem vett észre az egészből.

Ha tetszett a bejegyzés és kíváncsi vagy mi lesz még az oldalon, látogass el a facebook oldalunkra, ahol minden történésről beszámolok majd.

süti beállítások módosítása