Városi kukac

#10 – Pedig én jeleztem

2019. augusztus 11. - V4090K

Ha már egyszer meg kell állni, akkor meg kell állni. A villamosoknak, amióta van leszállásjelzőjük azóta, mint a buszoknak, ha minden feltétel adott, kihagyható a megálló. Az se mindegy milyen megállóhoz érkezünk, mert van, amit kihagyhatunk sebességcsökkentés nélkül, van, amit sebességcsökkentéssel és van egy bizonyos megállótípus, amit semmilyen körülmények között nem lehet kihagyni. Ezeket az utasoknak nem kell tudni, de érdemes beszélni erről a három féle megállóról. Aki ki szeretné hagyni ezt a bejegyzést még van ideje megnyomni a leszállásjelzőt.

hud_3427.jpg

 (Fotó: 427h)

Magyarországon az érvényben lévő utasítás szerint, három féle megállóhely van. Zöld, fekete, vörös. Ezek a színek a KRESZben meghatározott villamosmegállóhely tájékoztató tábla alatti kiegészítő táblán meg is találhatóak. Szándékosan sebességcsökkentés szerinti sorrendben írtam fel ezeket a színeket. Régi utasítás szerint, azok a megállók voltak kihagyhatók sebességcsökkentés nélkül, ahol nem volt peron. A jelenleg érvényben lévő utasításban már nem így különböztetik meg ezeket a megállókat, hanem zöld „M” betűs vagy nem. Ha zöld „M” betűs, akkor a megállóhely kihagyható sebességcsökkentés nélkül. A fekete „M” betűs megálló (szinte minden megállóhely ilyen), akkor sebességcsökkentéssel lehet csak kihagyni ezt a megállót, ami azt jelenti, hogy az utasításban meghatározott sebességnél nagyobbal a tábla vonalában nem mehetünk el, Illetve a vörös megállóinknál mindenképpen meg kell állnunk. Ez az úgy nevezett biztonsági megállóhely. Itt, ha rossz villamost szállítunk, különjárattal, vagy nincs le- és felszálló utas, akkor is a tábla vonalában meg kell állni. Ezek a megállók a forgalom biztonsága miatt lettek biztonsági megállóhelynek elrendelve. Királyhágó megálló menet Szél Kálmán tér felé, a nagy lejtés miatt lett vörös „M”.

tablak.jpg

 (Balról jobbra haladva a megállók színei, ahogyan említettem: zöld = sebességcsökkentés nélkül, fekete = sebességcsökkentéssel, vörös = biztonsági megállóhely.)

„A jármű a megállóhelyeken csak akkor áll meg, ha van felszálló utas, illetve, ha leszállási szándékot időben jelezték.”

Bontsuk ketté ezt a le/felszálló dolgot.

Kezdjük a leszálló utassal. Ahhoz, hogy teljesüljön az időben jelzés feltétele, nem kell mást tenni, mint olyan időben jelezni a leszállási szándékunkat, amikor feltételezhetően a villamos, a megálló táblát nem közelítette meg annyira, hogy az már féktávolságon belül legyen. Intenzív és/vagy vészfékezéssel ugyan is, nem fogunk megállni. Lelki szemeim előtt látok két bosszantó dolgot a leszállásjelzéssel kapcsolatban. Első, amikor már zárnád az ajtót, majd elkezdi nyomni valaki a leszállásjelzést, ami jelez nekünk a pulton, hogy „hahó leszállna még valaki”. Visszanyitsz, de senki nem száll le. Megint elkezded a zárási folyamatot és megint elkezdi nyomni valaki a gombot. Nem itt akar leszállni, csak a következő megállóhoz nyomná a gombot. Második eset, amikor valaki neki támaszkodik a leszállásjelzőnek. Ezzel nyáron nincs gond, mert én amúgy is szeretek ilyenkor minden ajtót kinyitni. Télen viszont már gondot jelenthet, ha csak azért állunk meg minden megállóban, mert valaki neki támaszkodik a gombnak. Gondolhatunk erre is, de műszaki hibára is, akkor viszont ezt az egyedi* funkciót ki kell kapcsolnunk a villamoson és minden megállóban meg kell állni, összes ajtót ki kell nyitni. Télen, amikor röpködnek a mínuszok ez kellemetlen lehet, mert az utastér perceken belül ki fog hűlni a nyitott ajtók miatt. Ezért csak azt tudom tanácsolni, ha ilyet látunk, hogy valaki a leszállásjelzőnek támaszkodik nyugodtan hívjuk fel a figyelmét erre.

hud_3538.jpg

 (Fotó: 427h)

Utazási igényét kifejező gyalogos, avagy aki utas szeretne lenni, nagyon egyszerűen jelezheti felénk, hogy mit is szeretne. Ha közeledik a kukac a megálló felé, ha ülünk érdemes felállni és felénk nézni majd egy-két lépéssel közelebb jönni a peron széléhez, de csak annyira, hogy ne sodorjuk el az illetőt. Ezzel már egyértelműen jelzi felénk az illető, hogy mi vagyunk a kiválasztottak. Mi meg megállunk és nem marad ott senki a megállóban. Szívesen vesszük azt a gesztust is, ha valaki int, hogy nem velünk szeretne utazni és ha minden feltétel adott már robogunk is tovább.

Fel és leszállásnál, előfordul néhány bosszantó dolog, amiről érdemes szót ejteni. Ezek nagy részét ismeri szinte mindenki. Ajtóban megáll nem megy tovább. Le se szállunk, de már eltapos a felszálló, mint tank a homokbuckát, mert ott az ő helye. Kellemetlen helyzeteket tud okozni az esős idő amúgy is nem, hogy a velejáró esernyő használata is. Ajtóban kinyit, csak utastérben csukja össze, nem tudja összecsukni ott marad, beakad és még sorolhatnánk. Érdemes a villamos megállóba érkezése előtt egy kicsivel becsukni az esernyőnket. Azt a minimális vizet kibírjuk és elkerüljük ezzel a kellemetlen helyzeteket. Na, de mi az, ami a villamosvezetőt bosszantja például? Bosszantó tud lenni, amikor késésben csak azért kell megállnunk, mert valaki egy másik kocsiba akar átszállni, mert onnan közelebb lesz a megállójában az átjáró. Amit meg sose fogok megérteni, ez a jelenség számomra nagyon 51-es körzet. Látod, hogy fut feléd valaki, megvárnád, nyitva az első ajtó, nincs nála sok pakk, babakocsi vagy bármi nagy, ami azt indokolná, hogy másik ajtóra van szüksége és ennek ellenére elfut az első ajtó mellett, a második, majd a harmadik mellett, mert az utolsó kocsira szeretne felszállni, pont emiatt az átjárós példa miatt. Gonoszan mondhatnám, hogy aki az első ajtót nem becsüli… Rövid távokról beszélünk a leghosszabb nem egy légterű kocsik teljes hossza is max 45 méter hosszú. Ez a kis séta nem oszt nem szoroz abba a megállóban, ahol le akarunk szállni.

Ilyen esetekre, amikor másik kocsi kéne nekünk célozzunk meg olyan megállókat, amik lámpásak. Ott kényelmesen át tudnak szállni egyikből a másikba, ha mindenképpen másik kocsira lenne szükségünk.

hud_2546.jpg

 (Fotó: 427h)

„Tisztelt Utasaink! A Menetrend betartása érdekében a megállóhelyen rövid ideig várakozni fogunk.”

Végül a mondat, amivel mindenkit a pokolba tudunk kergetni. Miért is vannak ilyen helyek, ahol a menetrendet bevárjuk? Nem azért, mert siettünk eddig, egyszerűen csatlakozás miatt, vagy tartalékidőt adnak bizonyos megállókhoz, ha el is úsznánk előtte be tudjuk hozni lemaradásunkat így. Ezzel a dologgal két dolgot tehetnénk. Vagy késünk azon a szakaszon, ami ezelőtt a megálló előtt van ezzel, aki sietne hátráltatni fogjuk, de legalább ebben az ominózus megállóban nem fogunk várni. Talán ez a várakozás a kisebbik rossz. Maximum kettő lámpát kell bukni ilyenkor, ami 2-3 percet jelent. Ez bőven belefér mindenkinek, hozzáteszem ugyan akkor ér haza, mint amit az applikációban vagy a menetrendben látott.

Ha tetszett a bejegyzés és kíváncsi vagy mi lesz még az oldalon, látogass el a facebook oldalunkra, ahol minden történésről beszámolok majd.

süti beállítások módosítása