Városi kukac

Hollywood ott van a vezetőfülkében

2020. július 22. - V4090K

Kamera megvan? Hang megvan? Fények? Akkor kezdjük is el. Lehet ezzel a véleményemmel (igen ez egy vélemény bejegyzés lesz) nem leszek szimpatikus, de beszéljünk egy kicsit a dashcamekről. Ugye az internet minden szegmense tele van már ezekkel a menetrögzítő kamerafelvételekkel. Alattuk a kommentek nagy része ugyan az. Lájkok, megosztások csak úgy röpködnek, ma is lesz vacsorája az embereknek. Pro és kontrában fogok röviden beszélni erről a jelenségről nem szeretnék egy fix állást foglalni. Készen állsz? Öveket becsatolni, vagy legalább kapaszkodj, mert néha hirtelen fogok fékezni.
5.jpg

 (Fotó: 427h)

Amikor eljutott arra a szintre a világ, hogy a kamerákat már nem daruval és 4 jól megtermett operatőrrel kellett mozgatni, elindult a kicsinyítés felé ez a technika. Így megjelentek a sportkamerákkal talán egy időben a menetrögzítő kamerák. Rengeteg szituációt tisztáznak, nagyon hasznos kütyük. Meglesz az autóm én is be fogok szerezni egyet. Ezek a kamerák azért hivatottak, hogy akár a seggünket védjék vagy arra kétszer ráverjenek. Olyan, mint a KRESZ. Egyszerre a védőügyvéded és egyszerre az, aki téged vádol majd.

Jobbnál-jobb technikákkal vannak ellátva és már képminőségileg is olyat produkálnak különböző fényviszonyok között, hogy azt a mocskos életben. Vannak, amik sebességet is próbálnak mérni GPS jel alapján. Vannak ütközés érzékelők, amik hatására automatikusan menti a videót véglegesen az eszközünk, ha úgy érzékelik baleset történhetett. Léteznek olyan funkciók is, hogy a bejárt útvonaladat egy gugli térképen végig rajzolják. Csodás dolog a technika nem?

Aztán ezeket elkezdte használni mindenki.

De tényleg mindenki. Az interneten ma már youtube csatornák, facebook és más közösségi média oldalak szakosodtak ezekre a beküldött vagy akár homemade készült felvételekre. Jól ismerjük mind azokat az orosz videókat, ahol egyszerűen beleszáll az egyik autó a másikba. Jót nevetünk vagy éppen sokkolva nézzük, hogy „te jó isten ez tényleg megtörtént?”, „ de hogy élte túl?”, „hát ez normális?!”. Megy a lájk megy a megosztás. Csing-csing a youtube fizet. Ritkán hallok olyan reakciót, hogy arról beszélnek egy-egy ilyen videó folyamán, hogy miért következett be és basszus én soha többé nem fogok büntető fékezni hiába cseszi fel az agyam az a fránya villamos azzal, hogy nem halad.

hud_3107.jpg

 (Fotó: 427h)

Az internet olyan hellyé vált, ahol két perc alatt megtalálod társadat!

Amíg egyik oldalról ezek a kamerák adnak egy fajta biztonságot, hogy lesz valami a kezedben – egy digitális tanú – más részről bátorsággal is felruházhatnak. Ezzel a részével viszont hadi lábon fogok állni. Mint tudjuk a kamerák álltál készített videók, nem adják át a százszázalékos hatást (sebesség, távolság) és általában helyismeretünk is eléggé ergya erre fele, így racionális véleményt talán nem is tudunk levonni az egészből. Viszont azokban az esetekben, amikor csak a hangjelzést hallod válaszol és durva anyukás szöveget, de a sebességet nem látod csökkeni, akkor azért felmerülhet jogosan a kérdés, hogy miért? Miért nem lassít, miért nem tesz meg mindent a baleset elkerülése érdekében? Miért teremti meg a másik fél az abszolút jolly jokert? Most laikusként és gonosz manóként azt mondanám, hogy azért, mert így hatásosabb lesz a videó és elérem vele a célomat. (Like, share, subscribe)

15 másodperc hírnév nekem is kijár nem?

De természetesen kijár, de akkor indokold meg miért nem lassítottál? Azért, mert ő hülye, te miért nem teszel az ügy érdekében, hogy jól gyere ki belőle? Tudod okos enged, de egy baleset kapcsán mindenki szenved. A másik probléma sokszor, hogy nem látsz mindent a videón. Hiányzik az előzmény triológia vagy egy olyan szemszög, amiből tényleg le tudná vonni az ember a végső realitás talaján is helyét megálló következtetését. Arról nem is beszélve, hogy ezzel nem fog előrébb menni ez a gépezet. Előveszed a popcornt vagy alkohol mámorban úszva a haverokkal a „na még egy utolsó sört!” mellé benyomjátok a tube videót és hadd menjen a mozi. Nevettek megbotránkoztok és kész. Ez is egy jó program, de amikor a körülmények adottak érdemes elgondolkodni és kicsit képezni magunkat, hogy mi sose kerüljünk hasonló szituációba.

hud_3003.jpg

 (Fotó: 427h)

Végső soron pedig….

…egyszerűen ez is egy olyan technikai találmány, ami egy olyan járműben, ami nem rendelkezik képrögzítő berendezéssel nagy áldás egy ilyen pár ezer forintos eszköz. Támogatom ennek az elterjedését, de a használatának bizonyos szegmenseivel nem fogok egyet érteni. Szóval kedves közlekedőtársaim, kérlek álljatok két lábbal a talajon és néha oktassunk ezekkel a videókkal, ne csak szórakoztassunk. Legyen szép napotok, hamarosan tollat… akarom mondani billentyűzetet ragadok és ismét jelentkezem.

süti beállítások módosítása