Mindig lehet hallani, hogy régen mennyivel jobb volt. Régen a járművezetőt tisztelték, becsülték, emberként kezelték. Bezzeg ma…!

Lehet nem leszek túl sikeres ezzel a bejegyzéssel, de úgy gondolom egy olyan történet van kibontakozóban, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. A tegnapi nap folyamán kikerült az internetre egy hír, hogy a járművezetők magatartásában, ha talál valaki kivetni valót szíveskedjenek jelezni azt az illetékesek felé. Ennek a módja, rendje leírásra került. Ez nem új keletű dolog, mert ilyen lehetőség mindig is rendelkezésre állt az utasok részére. Szolgáltató cég vagyunk, rendelkezünk „panaszkönyvvel”.

Félreértés ne essen, ezért előre leszögezném, hogy senki sem szent. Se a járművezető, mert igen nekünk is lehet rossz napunk. Amikor a sokadik balesetet kerülöd el. Amikor sokadik visszafogásodat végzed baleset miatt. Amikor sokadjára változik egy villamos útvonala, akkor bizony nem csak a haza felé igyekvő állampolgár fog kiakadni, hanem a járművezető is. Igen sokkal több mindenre kell másképpen reagálnunk, lásd konfliktus kezelés. Ha valaki az édesanyámat szidja, és kiabálva fenyegetődzve közelít felém, akkor sem kezelhetem úgy azt a helyzetet, ahogy mondjuk átlagemberként tenném.

Én képviselem ott helyben a céget így nem tehetem meg, hogy kifakadok és kamikaze hadműveletet hajtok végre. DE, ez a történet (minimum) két félről szól! Az emberektől zavar esetén türelmet kérünk. Nem biztos, hogy a járművezető tisztában van minden kis részlettel, sőt előfordulhat az is, hogy azért áll a megállóban, mert lehet, hangsúlyozom lehet vissza kell fordulnia majd onnan, de még nem tudni, hogy áll-e a forgalom vagy nem. Igen egy nagyvárosi közlekedésben történnek balesetek, műszaki hibák. Emiatt a forgalomban előfordulnak fennakadások. Talán egyik bejegyzésemben már szó volt erről, hogy a járművezető sem úgy kel fel, hogy legyen minél nagyobb zavar, álljon a forgalom és akkor jaj de jó lesz nekünk.

Ugyan úgy szó volt arról is, hogy vannak emberek, akiket ott hagyunk a megállóban, mert az alábbi bejegyzésben leírtam azt a folyamatot, amin ilyenkor végig kell, hogy fusson az agyunk. Vannak szabályok, amiket a magatartással együtt meg kell őriznünk, be kell tartanunk. Ne felejtsük el viszont azt se, hogy vannak utazási feltételek is (nem utolsó sorban van olyan, hogy Kresz). Többek között az indításjelzőnek nem az lenne a szerepe, hogy „na gyere pattanj fel megvárlak”, hanem „fejezzék be a beszállást, az ajtók záródnak”.

Van facebookon egy csoport Így utaztok ti néven. Ebben a csoportban rengeteg videó és kép kerül feltöltésre, mindezek mellett olyan bejegyzések is, amik egy jármű garázsba/kocsiszínbe állása után készülnek. A begyűrött üres poharak/palackok a kocsiszekrény fala és az ülés közé. A ne adj isten összecsinált ülések/padló. A firkák, a szotyi darabok, a kiöntött kannás bor szétfolyva a padlón, taknyos zsebkendő a szélvédőre nyomva és még lehet sorolni, amit kár is mert látja mindenki, aki utazik.

Továbbá hagy némi kivetnivalót, hogy az utaspanasznak nincsenek követelményei. Írhatsz panaszt otthon a fotelból is, mobil app segítségével, ami nem jelzi a forgalmi zavart csak azt, hogy egy 15 perces menetidővel rendelkező vonalon, az egyik kocsi 23 perc sietésben van. Nem kérik azokat a feltételeket számon, amik kellenek ahhoz, hogy igazold te valójában utas voltál-e.

De ne is menjünk el ebbe az irányba. Csak egy felvetés. Mi lenne, ha igyekeznénk javítani ezt a viszonyt járművezető és utas között? Mi lenne, ha arról írnánk végre, ami minket (utast és járművezetőt egyaránt) pozitívan érintett? Megvárt minket a járművezető. Segített a babakocsi felpakolásában. Segített információhoz jutnom. Megvárta míg leszállok a villamosról, mert túlságosan elmerültem a telefonomban és későn vettem észre hol is vagyok.

Vagy én, mint járművezető, amikor iszonyatosan el van verve a menetem. Nagy a késés, tudom, hogy szinte semmi időm nem lesz a végállomáson. Kicsit sietve érkezek a megállóban, de köszönöm a gyors és fegyelmezett utascserét. Köszönöm, hogy használják az összes ajtómat. Köszönöm, hogy nem állnak meg az ajtóban, mert „a következőnél úgyis leszállok”. Köszönöm, hogy a leszálláshoz előkészülnek és nem az ajtónyitás után kezd csak el felállni és oda menni azokhoz. Köszönöm, hogy tisztán tartja a kocsit.

Köszönöm, hogy elolvasta ezt a bejegyzést és nem ellenségként tekint ránk, hanem emberként, partnerként.

Lehet kicsit erős hangvételű lett ez a bejegyzés, de a lényege egy lenne és nem több. Legyünk partnerek kinn az utcán, ami nekem a munkahelyem, Önöknek meg az-az eszköz, amin eljutnak A-ból, B-be. Karácsonyra csak azt kérem, hogy javuljon ez a helyzet és legyünk partnerek mi is!

Egy igazi önzetlen jótett, mindig újabb jó tettet szül.

Klaus